Sosem értettem, mi ez a kettősség önmagamban. Az egyszer vidám, optimista, mosolygós, szeretettel teli Zsuzsi, hogyan képes átfordulni hirtelen komoly, befelé forduló, félelmekkel teli emberi lénnyé…?
Aztán 2018-ban elkezdtem kapizsgálni a választ, amikor teljes gőzzel belevetettem magam a kínai asztrológia rejtelmeibe. No és láss csodát: mi derült ki rólam? Hogy az önelemem Jang Tűz!
„Ez ostobaság!” – gondoltam magamban, én nem vagyok olyan, mint a Napocska…mindig is inkább óceánnak éreztem magam.
Ahogy egyre több mindent tanultam a kínai asztrológiáról, szépen lassan kiderült, hogy mégiscsak van benne valami igazság. Mindig is jól éreztem a tűz-víz ellentétet magamban, hiszen a Jang Tűz elem mellett a születési képletemben ott hullámzik 4 Víz elem.
A víz kioltja a tüzet, ugye ehhez még az öt elem tan rendszerét sem kell tudni. Akkor mégis mi vagyok én, egy nagy füst és ennyi???
És itt jön a kínai asztrológia csodája, és alapjában az egész kínai metafizika, analógiás gondolkodás varázsa. A dolgok eszerint sosem VAGY-VAGY, hanem IS-IS megközelítésben értelmezendők!
Részemről ezt az analógiás gondolkodást nagyon nehéz volt integrálni, és őszinte leszek, még most sem értem teljesen, folyamatosan tanulom. De sikerült a gondolkodásomban valamit átkapcsolni, és kicsit másként tekinteni a világra.
A kínai asztrológia azért kúszott be az életembe, mert a masszírozás és do-in mellé igényem volt önmagamat egy másik síkon is megtapasztalnom és megfigyelnem. Amióta ismerem önmagam képletét, megértettem az összefüggéseket, most már képes vagyok elfogadni a tulajdonságaimat. Teret engedtem, hogy olyan irányban változzak, amire szükségem van, amivel kevesebb szenvedést és több boldogságot teremtek az életemben.
2020. June 03.