Mindig is gyűlöltem, ha fényképeztek. Aki ismer, az tudja, hogy gyerekkorom óta menekülök a fényképezőgép, kamera, telefon elől. És ha mégis rákerülök egy fotóra, akkor tutira béna fejet vágok.
Nem is gondoltam soha, hogy ez bármikor is változni fog. Aztán pontosan egy évvel ezelőtt a kisördög ráült vállamra és mondogatni kezdte a magáét:
“Figyelj Zsuzsi, mégis, hogy magyarázod el, mi az a do-in? Gondolj bele, magyarázhatod körmondatokban, azonban egy profi fotó egy pillanat alatt megmutatja az esszenciáját!”
Addig-addig duruzsolt a fülembe, amíg kilépve a komfortzónámból segítséget kértem, és fotóst kerestem egy nagyszerű vállalkozó anyukás csoportban (Mompreneurs). Gondoltam, mivel egymást segítő közösség, talán nekem is szerencsém lesz. Aztán valami olyan történt, ami minden várakozásomat felülmúlta.
Több mint 20 ajánlatot kaptam a megkeresésemre. Végignéztem a referenciákat és kreatívabbnál kreatívabb fotókat, jobbnál jobb ajánlásokat láttam mindegyik fotósnál. Aztán megnéztem még egyszer a hozzászólásokat, és valahogy egyből tudtam, ki az közülük, akivel „érzem a közös jövőt”. Ez mindenkinél működik, és úgy hívják intuíció.
Amikor elmentem Imelda belvárosi „csodaszalonjába”, csak ámultam-bámultam. Egyből elképzeltem a leendő fotózásunk folyamatát, pedig még el sem kezdtünk beszélgetni. Éreztem, hogy ez lesz az a hely, ami valami pluszt ad majd nekem, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy mit. Elkezdtünk beszélgetni, és Imelda olyan őszinte figyelemmel hallgatott, olyan természetesség és önazonosság áradt belőle, hogy egyből megnyíltam előtte. Meséltem a do-inról, az 5 elem tanról, és hogy az ötleteim megvalósításához keresek fotóst, de még nem tudom pontosan, hogyan is szeretném a do-int megjeleníteni a képeken. Imelda fantáziája egyből beindult, és a találkozásunk végére már meg is álmodta a koncepciót.
A fotózáson aztán Imelda profizmusának köszönhetően teljesen feloldódtam, és átadtam magam a do-in gyakorlatoknak. Pedig ahogy írtam, korábban sosem szerettem, ha fényképeztek.
A végleges fotók aztán Imelda férje, Dani segítségével jöttek létre, aki összefésülte a fényképeket, hogy ez a különleges „mozgó hatás” érvényesülhessen. Amikor megkaptam a fotókat, nem akartam hinni a szememnek. Végre először tetszettem magamnak a képeken!
És akkor jöjjön a hab a tortán. Mindezek után, amikor már rég többet kaptam ebből a kapcsolódásból, mint amit valaha elképzeltem, Imelda megkérdezte, hogy tartanék-e a szalonban dolgozó hölgyek számára do-in órákat.
Én épp egy helyet kerestem, ahol gyakorolhatom az óravezetést, ők pedig egy jógaoktatót, aki kicsit átmozgatja őket. Deal.
A piciny csapathoz hamar hozzászoktam, akik lelkesedését és folyamatos támogatását a mai napig a szívemben őrzöm. A Tiliteo Fotóstúdióban indultak útjukra a do-in órák, ez az a hely, ahol rengeteg inspirációt kaptam a folytatáshoz.
Sosem gondoltam volna, hogy a komfortzónámból való kilépés ilyen következményekkel jár majd. Nem csak egy profi, megbízható és végtelenül kreatív fotóst találtam, annál sokkal többet. Valakit, aki teret adott az álmaim megvalósulásának.
És a történetnek még nincs vége, csak a karantén helyzet miatt kicsit átalakult.
Továbbra is hiszek abban, hogy a női erő abban rejlik, ha merünk kapcsolódni, ha fel merjük vállalni akik vagyunk, és összefogunk egy közös jó érdekében. Ahol mindenki csak nyer, és egymást támogatva fejlődik.
Továbbra is hiszek abban, hogy a döntések racionális elemzése mellett, ha megfigyeljük szívünk hangját, és merünk rá hallgatni, akkor a Mindenség mellénk áll. Mert a szív előbb tudja, mint az agy.
Kedves Nőtársaim! Merjetek kapcsolódni!
És hallgassatok a szívetekre! Mindig.
2020. May 09.